HTML

Get Dead US Tour

Punkrock turné az USA-ban. Helyzetjelentések, beszámolók.

Friss topikok

Címkék

2013.11.07. 01:43 gdustour

19. nap, Jacksonville Beach (FL)

Reggel korán kellett kelni, hogy 9-kor el tudjunk indulni, és a földön alvás után ez nem esett túl jól. Szerencsére Mike bevállalta a vezetést reggel, mert ő kanapén aludt és így kipihentebb volt. Délig fel se keltem a buszban. Akkor ebédeltünk, és váltottunk. Az úton megint szép idő volt, ráláttunk a Mexikói-öbölre is, jól nézett ki. Hiába siettünk és alig álltunk meg, így is kicsit késve érkeztünk a helyre. Mentségünkre szóljon, hogy elég hülyén adták meg a címet, és keveregtünk kb fél órát. De legalább az Anti-Flag is késett, így nem csak mi voltunk "rosszak". :) Közben csatlakozott hozzánk Travis, ő is velünk lesz a következő 1-2 hétben, és videókat fog csinálni, meg úgy általánosan segít.

A koncerthelyszín nem volt annyira jó, mint az előző napi, de legalább a buszoknak volt külön parkolóhely kialakítva. A kaja érdekesen volt megoldva, vagyis pontosabban nem volt. Mindenki kapott 10 dollárt helyette. Végülis ez nem sült el rosszul, mert amíg a zenekar beállt a színpadon, Drew-val elmentünk egy jót vacsorázni. Közben körül is tudtunk nézni kicsit, a hely szinte az óceánparton van, úgyhogy pálmafák mindenhol, és gyönyörű környezet. Jó dolog az olyan szórakozóhely, aminek az udvarán érezni az óceán illatát. Elmentem kicsit a parthoz is, így rövid időn belül a Csendes-, és az Atlanti-óceán partján is jártam :)

A koncert okés volt, de kicsit fáradt volt mindenki, és nem sikerült szállást se találnunk, úgyhogy egy hotelszoba bérlése mellett döntöttünk. Ez annyiból jó volt, hogy tudtunk rendesen fürdeni, de aludni nem annyira, mert persze ott már ment a party. Így aztán inkább a buszban aludtam, mert másnap hosszú út várt ránk.

Szólj hozzá!


2013.11.07. 00:39 gdustour

18. nap, Pensacola (FL)

Reggel korán keltünk, 9-kor már úton voltunk. Végig én vezettem, elég hosszú volt az út, de délután 2-re már megérkeztünk egy időzónahatár átlépésnek köszönhetően. Kellett is az idő, mert el kellett mennünk hangszerboltba vennei 1-2 dolgot a turnéra. Gyorsan ettünk is ha már megálltunk, és fél4-re a koncerthelyszínen voltunk. Na ez már tényleg profi hely volt (leszámítva azt, hogy megmondták hova parkoljunk, aztán jöttek rendőrök és elküldtek minket :D). Nagy színpad, sok hely a merchnek, és olyan backstage, ami egy egész emelet, kanapékkal pingpongasztallal, csocsóval, billiárddal, hatalmas tv-vel, zuhanyzóval, wc-kkel és persze sörrel. :)

5 órakor kellett beállniuk a színpadon a srácoknak, és 7-kor már játszottak is. Ez így lesz minden nap, mivel ők az elsők, korán fognak játszani. De azért már volt egész sok ember, és tetszett is nekik. A koncert meg még az előző napinál is jobb volt, a legjobb Get Dead amit eddig láttam, tökéletes hangzás, profi előadás. Aztán jött a Masked Intruder, amiből nem sokat láttam, mert a merch-csel foglalkoztam. Utánuk Anti-Flag. Igazából sose voltam rajongójuk, de nagyon jól játszottak, jó bulit csináltak, és amennyit dumáltunk velük az alapján jó arcok is. Aztán jött turné fő zenekara, a Less Than Jake, akikről semmit se tudtam korábban. Most is csak annyit, hogy profik, és van pár jó számuk. :D Azért csak ennyit, mert az első pár szám után felmentem a backstage-be pihenni kicsit, elég fárasztó napom volt. Azért a végére lementem újra, addigra már a színpad melletti területen (ahova elvileg csak a zenekarok mehetnek) is jó buli alakult ki, ment a táncikálás :)

Hamarosan megjött a nap jó híre: lett szállásunk. A koncertek vége után összepakoltunk, elraktunk jó sok sört, ami megmaradt az Anti-Flagnél. Mondták, hogy náluk minden nap sok fog maradni, és nyugodtan vigyük el. Ez megint egy jó pont nekik. :) Útközben a szállás felé elmentünk még kajálni, aztán a szállásadónkkal beszélgettünk kicsit, megittunk 1-2 sört, és aludtunk.

Szólj hozzá!


2013.11.06. 15:45 gdustour

zeneajánló: Jim Carrol Band

Elég sokszor meghallgattuk már ezt utazás közben:

Szólj hozzá!


2013.11.05. 05:18 gdustour

17. nap, Gainesville, THE FEST - 2. nap

Előző este végül a buszban aludtam, az tűnt a legkényelmesebbnek. Így sikerült is egész jót aludnom kb délután 2-ig. 3-ra kellett mennünk bepakolni, mert ezen a napon korán játszottak a srácok, úgyhogy még zuhanyozni se volt időm előtte. Odamentünk a helyre, ahol végre igazán profi kiszolgálást kaptunk, pakolóemberekkel, könnyű dolgunk volt. :) Aztán leparkoltuk a buszt és visszamentem a szálláshoz, lezuhanyoztam, majd séta vissza a helyre. Élveztem a napsütést, elég jó dolog, hogy Floridában nyár van :D

Segítettem kicsit a srácoknak, de mennem kellett egy másik helyre, mert a Nothington játszott egy titkos koncertet. Vagyis annyira nem lehetett titkos, mert teltház volt, de csak aznap derült ki. Ez jobb volt, mint az előző napi, hangulatosabb buli alakult ki. Utána siettem vissza a Get Deadhez, akik már játszottak. Jó koncert volt, végre tökéletes hangzással. Miután végeztek hazavittem a buszt, és visszamentem a helyre, mert ott játszott PJ Bond. Ezt még megnéztem és elmentem vacsorázni. Az erre a napra szóló kajajegyünk egy nagyon drágának tűnő étterembe szólt, először elég bizonytalan voltam, hogy tényleg oda kell-e menni, de oda kellett, és a kaja nagyon jó volt. Közben Mikey is megjelent, meg dumáltunk egy lánnyal, akinél volt whiskey egy kólásüvegben, úgyhogy eliszogattunk ott egy darabig. :)

Utána elmentem kicsit belenézni a Lawrence Armsba, aztán megint visszamentem a helyre, ahol a GD koncert volt, mert akkor meg a Drag The River játszott, utána még egy Lucero nevű zenekar, amit ugyan nem ismerek, de elég jó volt. Korai lefekvést terveztünk, mert másnap hosszú út várt ránk. Végül sikerült is 1-2 között hazaérni, rutinosan a buszban aludtam ismét.

Szólj hozzá!


2013.11.04. 11:42 gdustour

zeneajánló: Get Dead

Most jutott eszembe, hogy Get Deadet nem is raktam ki. Szóval ha esetleg valaki nem tudja milyen, hát ilyen:

1 komment


2013.11.03. 12:20 gdustour

halloween maszkok

többen is kértétek, hogy rakjak fel képet arról ahogy kinéztünk halloweenkor. hát íme:

1397759_10202416111792945_1381184343_o.jpg

Drew, Sam, én

1 komment


2013.11.03. 08:18 gdustour

16. nap, Gainesville, THE FEST - 1. nap

Dél körül keltünk, fürödtünk, kicsit összeszedtük magunkat és bementünk a városba. Most még inkább azt éreztem, hogy mennyire jó ez a fesztivál. Általában ha egy idegen városban megyek koncertre, akkor mindig próbálok úgy kinéző embereket keresni, akik valószínűleg oda tartanak, és akkor megtalálom a helyet. Nade itt mindenhol csak ilyen emberek vannak :) És egymás mellett vannak a szórakozóhelyek, ahol mennek a koncertek folyamatosan, bármelyik pillanatban tud az ember egy jó bandát nézni. Ha már itt tartunk, idén kb 400 zenekar játszik. Pénteken mikor jöttünk idefele ezen gondolkoztam vezetés közben, hogy mennyire durva az, hogy akkor éppen többszáz másik punkzenekar is ezt csinálta.

Na tehát elmentünk megnézni pár bandát délután: Banner Pilot, Iron Chic, Boysetsfire, RVIVR volt a menü. És az utcák tele voltak emberekkel, akik a koncertekre mentek, a helyszínek meg már délután 3-kor is teltházzal mentek. Ez tényleg mindent visz.

Délután 4-re volt megbeszélve akusztikus próba, amiből inkább 5 lett, de akkor is muszáj volt, mert este akusztikus Get Dead volt, erre kellett kicsit készülni. A szállásadónk nappalijában egész jó hangulat alakult ki ez alatt :) Egy idő után Drew, Jessica és én elmentünk kajálni, aztán ők elmentek egy koncertre, én meg visszamentem, pont jókor, mert a srácok addigra végeztek a pakolással és menni kellett a koncertjükre. Odavezettem, kipakoltunk, és nagyon gyorsan hazavezettem, hogy visszaérjek időben arra a koncertre, amit leginkább meg akartam nézni: Nothington. Jó is volt, a végén persze épp lemaradtam arról, hogy basszgitározzak az utolsó számban :( De azért így is jó volt, dumáltunk is kicsit. Aztán mentem a Get Deadre, elég fura volt, szabadtéri akusztikus buli, de jó hangulat volt, pár cd-t is eladtunk. Utána gyorsan átrohantam az egyik helyre megnézni az Elwayt. Amikor annak vége lett mentem a buszért, bepakoltunk, hazavittük és mentünk vissza koncertekre. Láttam még az Off With Their Heads-t, Grieverst, aztán F.Y.P.-t. Utána még elmentem enni egy szendvicset és visszamentem a házhoz, ahol a többiekkel a teraszon találkoztunk és pár óra beszélgetés után elmentünk aludni.

Szólj hozzá!


2013.11.02. 22:59 gdustour

15. nap, Gainesville (FL)

Reggel korán keltünk, összeszedtük a hiányzó embereket és elindultunk Floridába. Szerencsére Timmy bevállalta a vezetést az első pár órára, így tudtam aludni pár extra órát. Végül kb 2-től vezettem én. Átmentünk egy hatalmas viharon, ahol már azon gondolkodtam, hogy félreállok és megvárom a végét inkább, de aztán sikerült haladni, és egy újabb időzóna átlépése miatt (eddig azt hiszem nem írtam, de idefelé 3 időzónát léptünk át, amikkel mindig vesztettünk 1-1 órát, ezzel is mindig később érkezve a célhoz) este kb 9-re értünk Gainesville-be.

A szállásadónk egy nagyon jófej lány, bár eleve mindenki jófej, aki befogad 7 turnén levő punkrockert a házába több napra :D De ez tökéletes hely, nem messze van rendőrség, így nem kell aggódnunk a busz miatt, tökéletes parkolóhelyet is találtunk neki, kb 10 perc sétára vagyunk a központtól, ahol a fesztivál van, a ház meg fák közé van elrejtve, olyan mintha egy erdőben laknánk :) A szállásadónk sörrel + whiskey-vel várt minket, gyorsan ittunk is kicsit aztán mentünk regisztrálni, hogy megkapjuk a fesztiválbérletet. Ez elég gyorsan ment, megkaptuk a mindenhova érvényes belépőt, kaja-, és italjegyeket szombatra + vasárnapra, így egész jól el vagyunk látva. Még a regisztrálásra menet megállítottak minket a rendőrök, mert nem világított az utánfutó lámpája. Szerencsére nem én vezettem, és nem nekem kellett magyarázkodnom, de egyébként nagyon korrekt volt a rendőr és a srácoknak meg sikerült megszerelniük ott a szeme láttára, így minden gond nélkül mehettünk tovább.

11 körül értünk csak be újra a központba, már gyalog, és olyan volt mint egy kis mennyország :) már persze annak aki szereti az ilyen zenét. Ez nem egy szokásos fesztivál, nem egy elkerített területen van, hanem a központban levő szórakozóhelyeken vannak a koncertek. A város meg tele van punkrockerekkel.
Megnéztük a Faltlinerst meg a Teenage Bottlerocketet, ittunk 1-2 sört, aztán visszaindultunk a szállásra, de elkezdett esni az eső, úgyhogy inkább megálltunk egy helyen enni, ott dumálgattunk, de még utána se sikerült hazajutni, mert behívtak egy házba bulizni egy kicsit :) 4 óra körül értünk végül "haza", és szerencsére sikerült matracon aludnom, pedig féltem, hogy csak padló marad.

Szólj hozzá!


2013.11.02. 16:23 gdustour

zeneajánló: Neutralboy

Arra gondoltam, hogy néha kirakok egy-egy zenét, amit hallgatunk a turnén, ezzel is kicsit színesítve a blogot. A turné első hete ugyebár a Neutralboy-jal volt, ők az elsők tehát:

Szólj hozzá!


2013.11.02. 10:13 gdustour

14. nap, Halloween, New Orleans

New Orleansben maradtunk erre a napra, mert csak szombaton lesz Gainesville-ben a Fest-en az első Get Dead koncert (másnap is lesz még egy). Aludtunk amennyit csak tudtunk, aztán ebédeltünk, ruhamosásra is volt idő. Aztán délután elindultunk bulizni. A szállásadónk autójának csomagtartójában utaztam, de ki lehetett látni belőle, úgyhogy láttam valamennyit New Orleansból. Láttuk a Katrina által lerombolt részeket is, érdekes volt. Aztán megérkeztünk arra a környékre, ahol a bulik voltak. Mindenki beöltözve, az utcán lehetett inni is (az USA-ban alabból általában nem lehet), úgyhogy nekimentünk az estének. De először is vettünk mi is maszkokat, remekül néztünk ki :)

Végül ment az iszogatás kb 2-ig, aztán megpróbáltunk egy taxit fogni, ami elég nehezen ment, nagyon sokan akartak hazamenni, úgyhogy kb 1 óráig tartott mire végre sikerült hazaindulnunk. Végül aztán megérkeztünk és én a biztonság kedvéért a buszban aludtam, hogy ne ébresszenek fel reggel és aludhassak amennyit csak tudok.

1 komment


süti beállítások módosítása