HTML

Get Dead US Tour

Punkrock turné az USA-ban. Helyzetjelentések, beszámolók.

Friss topikok

Címkék

2013.11.22. 06:45 gdustour

34. nap, Minneapolis (MN)

9-kor keltünk, lezuhanyoztunk, és indultunk Minneapolisba. Elég sokat kellett vezetni, de az út eseménytelenül telt. Átutaztunk Iowán, ami az őszies-télies idővel együtt hasonlított Magyarországra, vagy valamelyik másik európai országra. Furcsa érzés volt. Végül odaértünk épp időben. Gyorsan kipakoltunk, kellett kicsit trükköznöm a busszal, összevissza tolatni, de mostanra egész jól megy a tolatás az utánfutóval. Aztán elvittem a buszt a parkolóba és le is dőltem kicsit aludni.

Felkeltem időben, hogy tudjak segíteni a koncerten, meg megnézzem a helyet. Ez megint egy "színház" volt, nagyon luxus berendezéssel. A backstage-ünk is elég jó volt, kaját is rendeltek nekünk, a wc úgy nézett ki, mint egy kert :)

A koncertek szokásosan jók voltak, talán még intenzívebbek is voltak mint a szokásosak, mert nem volt elválasztó sáv a közönség és a színpad között, így aztán ment a stage-dive folyamatosan, én is bedobtam magam :) Koncertek között elmentem körbesétálni, a város egyetemi részén voltunk, jó sok klub meg étterem volt ott, és az emberek jófejek voltak, egyszer vissza akarok menni Minneapolisba. Van egy haverom Budapesten, aki innen származik, ő mondta nekem, hogy próbáljak ki egy sört, amit csak itt lehet kapni, de mire találtam egy italboltot már pont zárva volt, 3 perccel maradtam le róla :( A bepakolás után még elmentünk enni egy pizzát, aztán vezettem kb 1.5 órát egy hotelbe, ahol éjjel aludtunk.

Szólj hozzá!


2013.11.20. 16:35 gdustour

33. nap, Lawrence (KS)

Bejött a számításom, tudtam aludni délután 1-ig. Ez már nagyon kellett. Utána bementem a házba, ahol a többiek még mindig fetrengtek. Én kicsit rendbeszedtem magam, zuhanyoztam, aztán készülődtünk, mert ugyan csak másfél óra volt az út, de szokásosan 3-4 között oda kellett érnünk. Timmy bevállalta a vezetést (persze 1.5 órára nem nehéz :P), így én tudtam az úton inni egy sört, chipset enni és filmet nézni, így jó utazni :) Kansas egyébként egész szép, már amennyit láttunk belőle.

Megérkeztünk időben a helyre, a koncert egy színház jellegű helyen volt. Gyorsan bepakoltunk és elmentünk pizzázni. Azt hiszem ez volt az első pizza mióta itt vagyok, ami meglepő. Páran elmentek még flipperezni a szomszédba. Aztán visszamentünk a helyre, és kezdődött is a koncert. Ott sok különleges nem történt, de jó volt újra a többi zenekarral lenni, megbeszéltük, hogy ki mit csinált a szabadnapon, meg úgy egyáltalán leginkább beszélgetéssel töltöttük az időt.

A koncert után gyorsan összeszedtük magunkat, mert úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Jessehez St. Josephbe, hogy kényelmesen tudjunk aludni és ezzel egy kicsit közelebb is kerüljünk a következő célhoz. Esett az eső az úton, de a szokásos Taco Bellezés után fél2 körül meg is érkeztünk, és mindenki egyből ment aludni. Én megint a buszban, mert előző este is jót aludtam ott, kezdem igazán megkedvelni a buszban alvást, kényelmesen elférek ott. Meg persze az is számított, hogy előző nap rájöttem, hogy vannak a házban macskák és az allergiám miatt az nem a legjobb alvóhely.

Szólj hozzá!


2013.11.19. 21:17 gdustour

32. nap, St. Joseph (MO)

9-kor arra ébredtem, hogy mondják, hogy indulunk. Végül senki nem aludt, csak Dave-vel mi ketten a buszban, és úgy döntöttek, hogy elindulunk St. Josephbe. Ez persze nekik könnyű volt, nekem kevésbé, így kevés alvás után. Szerencsére kiderült, hogy Tim nem nagyon ivott, és aludt is eleget (ő a buszban aludt majdnem egész este, csak a saját koncertjére, meg utána erre a speciális Masked Intruderre kelt fel), így bevállalta a vezetést 1.5 óra után. Megérkeztünk dél körül, és én a buszban alvás melett döntöttem.

Aludtam kb 5-ig, akkor kimentem a tábortűzhöz kicsit, lefürödtem, és kiderítettem, hogy hol is vagyunk és miért. :) Ez a nap egy szabadnap volt nagy turnéról, de pont útba esett a város a következő állomás felé, és a zenekarnak laknak itt barátai, akik szerveztek egy koncertet nekik erre a napra, meg vendégül láttak. Főztek finom kaját, végre ettünk valami igazit, nem csak hamburgert, ez igazán jól esett. 8 körül indultunk a klubba, ahol a koncert volt. Ez egy kis kocsma, színpaddal és jó arc üzemeltetőkkel. A buli előtt volt "band-meeting", ahol a tulaj elmondta a szabályokat, és hogy mikor (hangosítás, ital, stb) kit kell keresni. Ez annyiból fura, hogy a nagy koncerteken nincs ilyen. :)

Mindkét előzenekarban a Get Dead ismerősei énekeltek. Az elsőben az a Jesse James, akinél aludtunk is, és egyébként ő még az elején játszott a Get Deadben. A másodikban Bret Yager, aki a videoklipeket csinálta nekik. Aztán utána Get Dead, jó volt újra kis helyen, ilyenkor mindig jobb a hangulat, közelebb vannak az emberek, megy az együtténeklés, meg többet is lehet játszani. Így egy kb 1 órás nagyon jó műsor volt. Utána még kicsit dumálgattunk, elmentünk szokásos hazaérés előtti Taco Bellbe, aztán egész korán le is feküdtünk. Én a buszba mentem, hogy reggel ne ébresszen fel senki amikor felkel.

Szólj hozzá!


2013.11.19. 02:33 gdustour

31. nap, St. Louis (MO)

Nem sikerült túl sokat aludni, mert eléggé elhúzódott a buli, de azért így is jó volt szállodában ébredni. Megreggeliztünk és hamar elindultunk, mert hosszú út várt ránk. Az idő egyre rosszabbnak tűnt, és egyszercsak kaptam a telefonomra egy "emergency warning"-ot, miszerint tornádóveszély van a környéken, és keressünk fedezéket. Elkezdtük nézni az online radarképet, és láttuk, hogy körülöttünk jobbra-balra tornádók vannak. De az úton lehetett haladni, egyszer kellett csak komolyabban lelassítani, bár a szél végig durva volt. De azért megoldottam. :) Mondták is a srácok: Peter - Tornado: 1-0 :)

Az elég kemény volt, mikor megálltunk egy helyen tankolni, és kiderült, hogy az egész városban nincs áram a vihar miatt. Aztán mondták, hogy összedőlt pár ház is, úgyhogy tényleg kemény volt. De végülis simán eljutottunk St Louisba, ahol meglepően jó idő volt, szinte nyár. Volt viszont pár autóra rádőlt lámpaoszlop, stb, ott is pusztított a vihar. A klub egész kicsi volt, a legkisebb a turnén, és ettől a hangulat igazán jó lett. Ment a stage-dive, meg minden. Aztán megtudtuk, hogy a Masked Intruder játszik egy másik koncertet is aznap este egy másik helyen. Vagyis ugyanazok a tagok egy régi felállással, más számokkal. Egyébként a turnészabályok miatt nem is léphetnének fel ugyanabban a városban még egyszer aznap. Kiderült, hogy szállást is tudnak nekünk, úgyhogy elmentünk a koncertre. Ez a zenekaruk jobb volt, mint a Masked Intruder, fura dolog, hogy még is az a sikeresebb. A zenekar egyik ismerőse a bárban dolgozik, úgyhogy kaptunk sik ingyen italt is. 4 óra körül elmentem aludni a buszba, mert már nagyon álmos voltam.

1 komment


2013.11.19. 02:32 gdustour

30. nap, Chicago (IL)

Délután 2 körül keltünk, illetve páran már korábban és elmentek reggelizni meg inni egy bloody maryt reggelire. Közben mi a hotelben fürödtünk, összekészültünk, én intéztem magamnak biztosítást a következő 30 napra, mert a bankkártyámhoz tartozó csak 30 napig érvényes, aztán elmentünk a többiekért, és onnan a koncerthelyszínre. Ez egy viszonylag új hely, nagyon jól felszerelve, végre nem kellett a cuccokat lépcsőkön emelni, lifttel tudtunk mindent felvinni a színpadhoz. Itt elég sok dolguk volt a srácoknak, videóinterjú, fotózás, pár szám eljátszása akusztikusan. Amíg ők ezzel foglalkoztak én a backstage-ben élveztem a kiszolgálást. :)

Szerintem ez volt az eddigi legjobb Get Dead koncert a turnén, mindenki jól játszott, a közönség is jó volt, jó buli lett. Aztán a backstageb-ben dumáltunk, sztorizgattunk. Találkoztunk pár másik zenekar tagjaival, a Lawrence Armsból, az Elwayből, és még volt valami, de már nem is tudom melyik zenekar, mert itt tényleg sokan voltunk. Közben a Fegyelmező Részleg otthon ünnepelte a 10. születésnapját egy koncerten, amin így nem tudtam ott lenni, de csináltam pár fotót a zenekarok énekeseivel és a fegyelmezős sálammal, ezt küldtem nekik születésnapi ajándéknak. :) Aztán a Less Than Jake-re szokásos hatalmas party alakult ki.

A koncert után elmentünk a hotelhez, ahol kb 1 órát töltöttünk parkolóhely kereséssel, de mivel a koncert nagyon korai buli volt (volt utána valami más a helyen), ezért még mindig csak éjfél volt. Elmentünk egy bárba a közelben, ahol ott volt a teljes Masked Intruder zenekar is, velük mulattunk zárásig.

Szólj hozzá!


2013.11.18. 10:22 gdustour

zeneajánló: Anti-Flag

Eszembe jutott, hogy azoktól a bandáktól is kellene kiraknom zenét, akikkel együtt vagyunk a turnén. Az első az Anti-Flag lesz:

Szólj hozzá!


2013.11.17. 00:20 gdustour

29. nap, Cleveland (OH)

Ismét délben kijelentkeztünk és átgurultunk Clevelandbe, ami tényleg kb csak fél óra volt. Így aztán volt sok időnk, és kitaláltuk, hogy meglátogatjuk a Rock And Roll Hall Of Fame múzeumot, ami egy elég nagy turistalátványosság Clevelandben. El is töltöttünk legalább 2 órát ott, érdekes volt. Aztán átmentünk a koncerthelyre, ami egy igazi régi típusú színház, nagyon jól néz ki, és nagyon nagy. Ittunk 1-2 sört, és kb fél órát töltöttem azzal, hogy megtaláljam Matt-et, a turnémenedzsert, és odaadjam neki a vendéglistánkat, mert végre nekem is jött vendégem a koncertre. Ő Shawn volt, akivel már találkoztam párszor Magyarországon és az USA-ban is, és nem messze lakik Clevelandtől.

A koncertek kezdete előtt aludtam 1 órát a buszban, de időben bementem, hogy tudjam a "munkámat" végezni. A srácok már elég jól felkészültek (= ittasak voltak :D). Miután lenyomták találkoztam Shawnnal, megbeszéltük, hogy mi történt az elmúlt 2 hónapban, meg hogy mennyire király, hogy ilyen gyakran tudunk találkozni annak ellenére, hogy milyen messze lakunk egymástól. Közben megvacsoráztam, a helyhez tartozik egy étterem, és ott kaptunk kaját. Aztán Shawn elvolt a Get Dead srácokkal, én meg aludtam kicsit a backstageben, nagyon fáradt voltam. Azért a Less Than Jake-re felkeltem, és egy jó buli alakult ki a színpad szélén. De még jobb buli volt a koncertek után, mert eljött pár srác, akik nagy Get Dead rajongók, és ők követeltek pár számot, ami nem volt a koncerten, ezért elnyomták a srácok akusztikusan. Sok ember összejött, jó hangulatú minibuli volt a merch-pultnál.

Miután mindenki hazament és összepakoltunk eldöntöttük, utazunk kb fél útig a következő helyre, de a srácok még kicsit iszogattak, úgyhogy addig megint aludtam a buszban. Végül fél2-kor indultunk el. Az úton majdnem elütöttünk egy szarvast, de Travis a semmiből (azt hittem aludt) felkiáltott, hogy "there is deer on the road, slow down", fogalmam sincs hogy látta meg, senki nem látta, én se. Na szóval ezt megúsztuk, és amikorra kb terveztük a megállást nem találtunk normális helyet, úgyhogy a Chicagoba vezetés mellett döntöttünk. Persze én csináltam végig, de nem volt annyira vészes. Az már nagyobb gond volt, hogy aki szállást adott volna Chicagoban nem volt elérhető, így végül kb 1 óra autózás után körbe-körbe megálltunk egy hotelnél és kivettünk egy szobát. Mivel reggel 9 volt már, ezért a következő éjszakát kellett csak kifizetni, így lett egy nagyon jó hotelszobánk másfél napra, és még duplán reggelizni is tudtunk. :) Gyorsan lefürödtünk és aludtunk.

Szólj hozzá!


2013.11.16. 23:55 gdustour

28. nap, Pontiac (MI)

Délig kellett kijelentkeznünk, úgyhogy aludtunk is majdnem addig. Gyors zuhany, kávé, és már indultunk is, mert 3 órát kellett azért így is utazni a következő helyre. Mike bevállalta a vezetést az elején, úgyhogy én blogot írtam, filmet néztem meg aludtam aztán tankoltunk és váltottunk. Elhaladtunk Detroit mellett, jól néz ki az ipari része (valamiért nekem bejönnek a nagy gyárak, meg ilyen ipari területek), a sok elhagyott ház meg félelmetes hangulatú. Aztán megérkeztünk Pontiacba, ahol a koncerthelyszín egy templomból lett átalakítva, elég jól néz ki. Találtam egy részt az emeleten, ahol meleg volt és kényelmes kanapék, úgyhogy ott lazítottam a koncert kezdetéig.

Amikor kezdeniük kellett, és már ment a "bevonuló zene", nem találtuk sehol Scottyt. Ez azért volt nagy gond, mert ezek a profi koncertek nem olyanok, mint a kis kocsmabulik, nem lehet késve kezdeni. Elkezdték egy akusztikus számmal a koncertet, én meg közben körberohantam, hogy megtaláljam. Végül a szám vége előtt odaért a színpadra, és az utolsó refrénre beszállt. Így a közönségnek fel sem tűnt, de azért eléggé para volt. Miután végeztek, bepakoltunk az utánfutóba és elmentünk kajálni. Ez nem ment egyszerűen, sokáig keresgéltünk, mire jó helyet találtunk, de az legalább tényleg jó volt. Sokáig el is időztünk ott, így csak a Less Than Jake elejére értünk vissza. Arra viszont nagy bulit volt a színadon, vállaltam egy brutál stagedive-ot is. Azért brutál, mert nagyon messze volt a közönség a színpadtól, de azért sikerült elég nagyot ugranom... mondjuk a lábam megfájdult elég durván, de ennyit megért.

A koncertek után a "backstage-ben" voltunk, ami igazából egy másik kisebb terem volt színpaddal. Ott mindenki játszott akusztikus számokat, végre sikerült a többi bandát is elég jól bevennünk a bulizásba. Elég sokáig elhülyéskedtünk ott, fociztunk, zenéltünk, ment az iszogatás, rajzoltunk a falra, stb. Aztán ugyan lett volna alvóhelyünk, de mivel nem volt már nagy buli, úgy döntöttünk, hogy ott alszunk ahol előző éjjel is. Így aztán vezettem megint 3 órát, de annyiból megérte, hogy legalább kényelmesen aludtunk, és közel voltunk Clevelandhez, a következő állomáshoz.

Szólj hozzá!


2013.11.14. 22:19 gdustour

27. nap, Pittsburgh (PA)

Eredetileg úgy terveztem, hogy csak pár órát vezetek, de a kávé meg az energiatial hatása miatt nem éreztem álmosnak magam és végül lenyomtam az egész utat. De legalább szép tájakon jártunk. Már Bostonban is nagyon hideg volt egyébként, de itt már hó is volt a hegyekben. Délre értünk Pittsburghbe, addigra azért már fáradt voltam, úgyhogy amint leparkoltam a buszt hátramentem aludni. A többiek bementek a helyszínre. Utána nem tudom mi történt, mert 6-ig aludtam, nem érdekelt, hogy mellettem betont törtek. Azt sajnáltam azért, hogy így kimaradt a városnézés, Pittsburgh az első város, ahol nem volt időm erre, de igazából messze is voltunk a belvárostól. A helyi NFL csapat (Pittsburgh Steelers) stadionja viszont mellettünk volt, azt körbejártam. Volt valami meccs is korábban, lehet hogy más sport, mert azt hiszem több csapat is használja a stadiont, de én nem tudtam ezzel foglalkozni, muszáj volt aludnom. Egy folyó is volt mellettünk, annak a partjára is gyorsan lementem. Pittsburgh egyébként elég szépnek tűnik, megpróbálok majd visszamenni oda egyszer és megnézni. Kicsivel 6 után felkeltem, hogy tudjak "dolgozni" a koncert alatt. Bementem, lezuhanyoztam, körbenéztem. A hely őrülten nagy volt, nem gondoltam hogy van ilyen, de a színpad túl nagy. :) Miután mindegyik zenekar minden cucca fel volt pakolva, akkor is kb csak a negyede volt kihasználva.

A Get Dead jó volt, sose szólt még ilyen jól. De aztán az Anti-Flag volt ma nagyon jó, azért is, mert ők innen származnak, nagy buli volt rájuk. Aztán a Less Thane Jake-re mindannyian partyztunk. Van egy móka, amit már pár napja kezdődött, először spontán módon, azóta mindig megcsinálják: felhívnak 2 embert a színpadra akik sörivóversenyt játszanak. Először ez 2 lánnyal indult, azóta volt már másik zenekarból tag, volt 2 idős bácsi, Pittsburghben 2 biztonsági őrt hívtak fel. Ez volt eddig a legjobb, mert ők nem ihattak, úgyhogy felhívtak 2 lányt is melléjük, akik megitták a sört, és utána táncoltak a színpadon a biztonsági őrökkel. Elég jól szórakoztunk. :)

A koncert vége után gyors pakolás, és mentünk vacsorázni. Taco-Bell volt a cél, mint ahogy elég gyakran esténként. Elrontották a rendelésünket (mondjuk elég bonyolult volt), és valahogy több kaját kaptunk, de nem kaptuk meg az italunkat. Mivel drive-through volt, ez csak később tűnt fel, visszamentünk, és kaptunk rengeteg üdítőt, úgyhogy ez így jól jött ki. Az este folyamán egyértelműnek tűnt, hogy nem lesz szállásunk senkinek a házában, mert nem ismertünk ott senkit, úgyhogy néztünk egy motelt félúton a következő állomás felé, és odamentünk. 4-kor már ágyban voltunk.

Szólj hozzá!


2013.11.14. 10:26 gdustour

zeneajánló: Downtown Struts

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása