11-kor keltünk, összekészültünk és elindultunk. Csak 4.5 órát kellett mennünk, így időben voltunk, megálltunk ebédelni is, ami nem volt annyira jó, mert a subway szendvicsemre barbeque szósz helyett valami csípőset raktak. Akkor még azt hittem ez lesz a legnagyobb problémám ezen a napon. Mentünk tovább és esni kezdett, aztán ráfagyni a szélvédőre, de az út még jó állapotban volt. Egyszer megálltunk, hogy leszedjünk egy kis jeget a szélvédőről, és akkor majdnem mindannyian elestünk a jégen mikor kiszálltunk, az autópálya még mindig jónak tűnt, de már akkor beszéltük, hogy ha hidegebb lesz, vagy beesteledik, akkor nem nagyon tudunk tovább menni. Egyelőre viszont visszamentünk az útra.
Pár perc telt csak el amikor egész lassan mentünk egy lejtőn, és egyszercsak elkezdett csúszni a busz balra. Innentől úgy emlékszem az egészre és úgy is éreztem, mintha 5 perc lett volna, pedig csak pár másodperc volt. A külső sávban voltunk, gyorsan belenéztem a tükörbe, senki nem volt a másik sávban, engedtem arrafelé csúszni, azt gondoltam, hogy csak egy kis jégtócsa volt, de aztán elkezdtünk oldalra pördülni. Egyből felengedtem a gázt mikor csúszni kezdtünk, de így is túl gyors volt ahhoz, hogy megálljunk. Mindenki ordította, hogy "don't hit the brakes", de ezt én is tudtam, hogy nem szabad. És elkezdett a hátulja oldalra sodródni. A lehető legóvatosabban ellenkormányoztam, de az egész út jeges volt és az utánfutó is elkezdett csúszni. Ez az, amivel sajnos nem nagyon lehet mit kezdeni. Az utánfutó elhúzta a másik irányba a buszt, még ezt is meg tudtam fogni, a busz már jó irányba állt, amikor belenéztem megint a tükörbe és láttam elindulni az utánfutót oldalra, éreztem ahogy húzza el a buszt is. Az út széle már nagyon közel volt. A szerencsénk, hogy addigra már ezekkel a manőverekkel sikerült nagyon lelassulni, kb 30-cal csúsztunk amikor a fűre értünk. Viszont itt nem csak simán fű volt az út két oldala között (legalább ez jó, hogy van Amerikában), hanem olyan volt, mint egy nagy árok, tehát lejtett. Ebben a pillanatban teljesen természetesnek éreztem, hogy hát jó, akkor borulunk. És borultunk. Először az én oldalamra, aztán kilincs-tető-kilincs-kerék, és visszaálltunk egyenesbe. Közben a fejemet próbáltam védeni, de nem éreztem semmi nagy ütést.
Amikor megálltunk kb 2 másodperc teljes csönd volt, aztán hirtelen mindenki elkezdte megnézni a másikat, hogy él-e még. Gyorsan végigpörgettük és mind a 7-en jól voltunk. Kiugrottam az ablakon, mert az ajtók nem nyíltak. A többiek is másztak ki, és megállapítottuk, hogy mindenki megvan. Szerencsére majdnem mindenki be volt kötve, és hátul a srácok egymást is szorítva megúszták. A busz körül mindenféle cuccok voltak, CD-k, fogkrém, minden ami előtte bent volt kintre került, csak mi nem, nem is értjük hogyan. A busz totálkáros, ez biztos. Az utánfutóról még nem tudunk semmit, és a benne levő cuccokról se. Egy ajtó se nyílik a buszon. Megállt egy autó, de mondta, hogy ő is ugyanúgy csúszott mögöttünk. És akkor láttuk, hogy 2 másik terepjáró is az árokban van. Azokból viszont nem szállt ki senki. Odarohantunk, és láttuk, hogy az egyikből a sofőr próbál kiszállni, és közben mondta, hogy csak ő van, a másik autót húzta, és jól van. Akkor megfordultunk és láttuk, hogy mögöttünk még egy terepjáró az árokban van. A másik oldalon egy kamion járt ugyanígy. Szóval kb 6 egyforma baleset egyszerre, hát ennyire lett durva az út pár pillanat alatt.
Közben kiértek a rendőrök is. Elkérték a jogsimat, ami ugyebár nem USA jogsi, meg a címemet, ami nincs az USA-ban... de végülis nem volt semmi bajuk vele. Szerencsére legalább telefonom van itt, így a telefonszámomat meg tudtam adni. Megkérdezték még, hogy mi történt, de aztán mondták, hogy igazából kár elmagyaráznom, mert egyértelmű. Mondták, hogy van a közelben egy lehajtó, menjünk el oda és majd amikor tudnak jönnek ők is. Szerencsére aki megállt egy elég nagy terepjáróval volt, és el tudott vinni mindenkit. Bemásztunk a buszba, kiszedtük minden cuccunkat, bepakoltuk, és elmentünk a lehajtóhoz. Ott szerencsére volt egy McDonald's, de még jobb, hogy volt egy hotel. Kivettünk egy szobát és átmentünk a McDonalds's-ba. Közben mindenki telefonált, neten jelentett a rokonoknak barátoknak, stb. Nagyon sok aggódó telefont kaptunk, de mindenki örült, hogy megúsztuk. Kicsit később a rendőr is hívott, hogy itt van, írt jelentést, és visszakaptam a jogsimat. Közben a srácok intézkedtek, hívták a biztosítót, elvileg minden rendezve lesz. Felhívták a kiadót is, akik vesznek egy kisbuszt a zenekarnak. Ez így elég jól hangzik, nem tudjuk még, hogy ez pontosan hogy fog történni, de elvileg holnap reggelre itt lesz (este írom ezt a bejegyzést). Elvileg a maradványokat is idehozzák, ami főleg az utánfutó tartalma miatt fontos. Az elég jó állapotúnak tűnik, úgyhogy nagyon reméljük, hogy ami benne van minden túlélte.
Láttuk, hogy az utat végül teljesen lezárták, mi addig a hotelbe rendeltünk pizzát, vettünk pár sört meg viszkit és próbáljuk feldolgozni az eseményeket, és furcsa, kezdjük érezni, hogy azért pár helyen megütöttük magunkat. Próbálunk csak nevetni az egészen, de azért kb fél óránként megállapítjuk, hogy nagyon szerencsések vagyunk, meg persze gyászoljuk Rose-t. Legyen is itt egy kép róla zárásként:
