Délben keltünk és kitaláltuk, hogy meddig utazzunk el. A következő koncert helyszíne Seattle, de az nagyon hosszú út, úgy döntöttünk, hogy kb éjjel 2-ig megyünk, és majd váltjuk egymást. Célnak azt határoztuk meg, hogy utazzunk át Idahon, és Oregonon, és érjünk be Washington államba. Indulás előtt még elmentünk ebédelni, meg kicsit bevásárolni, és az utánfutón a baleset által okozott lyukat is befoltoztuk. Aztám én egész friss voltam, úgyhogy végül este 10-ig vezettem. Élveztem a vezetést, mert szép tájakon jártunk, jó volt a hegyekben autózni. Aztán mikor megálltunk, hogy váltsunk, akkor vacsoráztunk is, és Sam vette át a kormányt.
Volt még hátra kb 4 óra az útból, addig filmet néztünk, meg próbáltunk aludni. Az indulási hely időzónája szerint éjjel fél3-ra értünk a hotelhez, ahol aludni akartunk, de egy időzóna átlépésnek köszönhetően ez fél2-re módosult. 10-re terveztük az indulást másnap, így egész sok időnk volt aludni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.